Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

Társas magány

2010.06.27

 

Félelmetes nyomasztó esték
mikor csak nézed a másikat
mikor bennreked a szó
és csak lemondó legyintés marad
idegenként szűkülnek a falak
összenyomja mellkasod
már a gondolatok is vérző vizek
és csak menekülni szeretnél
szégyened üszkös romjai alól

Mert kihűlt az ágy is szél süvít
jeges takarók fagyhalála hajszol
mikor a szeretet bujdosik
üres ereszek jégcsapjai között
halott madarak szobrai állnak
elnémult háztetőkön
mikor a magány félve rád zuhan
akkor bújnál önmagad meleg mamuszába
húznád össze hálóköntösöd

Mikor már összerezzensz
ha koppan a szó mint megütött kő
és a dalok hangjai csomós hajszálak
és már bánt az érintés is
aurád kitágult ketrece őriz
menekülnél álmaidba
könyvek sejtelmes lapjai közé
megbújnál zenék harangszavában
demarkációs vonalak mögött fülelsz
égett napalmszagú a csend

és fellélegzel ha egyedül hagynak
MKrisztina
2009. október 18., 15:58:02
Az alkotó hozzáfűzése: Furcsa volt, hányan érzik ezt...
 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

arpadhaz2@freemail.hu

(Orosz T Csaba, 2011.08.18 21:04)

Minden így van! Így történik, nagyon jó írás