Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

Pogány Ének

2010.06.27

 

A gyűrött lepedő még érezte sziluettem
illatát körülrajzoltad forró testem
málna zamatát a fény piros rétegként vonta be a szobát

A fénykép megfakult mégis él rajta Lídia a mesélő nő. Eper volt ajka így láttam őt mert a szeretet lát körötte méhek ittak ezüspatak vízéből villásfarkú pillék szálltak szép hajába. Kakukkfű illat ringató hóvirág csalogató Földanya Ő a Nő
Rügyeket simogató virágokat öltöztető fiait és leánykát rendező mert vannak földanyák
kenyeret kukoricaprószát sütők és mikor a nincs az úr levette ruháját fejtette gombvirágok jaját a csipkét mi őszi ökörnyálként óvta földanyát nem sírt mert süvölvények kisnadrágja lett belőle.
Fiaim vagytok én a ti édesanyátok . Ennyit mondott Napkirály kidugta orcáját
millió sugárkévében fürdött Ő a nő

És volt egy férfit szerető ördög ki én vagyok emlékszel amikor lelked falára karcoltam önmagam a világ közepén érezve táltos lényem bodorkavirág gólyahír hajamban megkívántalak és gyémántszőnyeggé változott a pázsit minden virágot neked adtam és vártalak aztán eljöttél fiatalon szikáran minden éjjel álmomban vágyaimban ott vagy
Látod nem gyullad a papír simogat a vágyam összekulcsol kezekkel kér hogy maradj mert a legnagyobb szerelem mi bízik az idő múlásában.Fűben szeretkezni veled Apolló szobor a tested tiltakozol nem vagyok szép.
Ugye elviszel ugye elringatsz a fehérre meszelt ház zöld zsalui mögött tegyél be zenét
rekedten kértem érezni akarlak halkan kértem szeretem amikor rámnevetsz bolondnak érzem magam feszes barackbőr mondod elképzellek szeretés. Érzed a szelet a délit? Lágyan ölelő Villő.
Mennyekben érzem magam mégis félek a sérülésektől ne karcold fel bőröm a nemek kimondásával azt mondtad különleges vagyok tessék egy málnaszem ezt mondom
kék ég tiszta víz fekete kenyér. Ez is én vagyok ruhátlanul őrjöngve kérlek hogy maradj!

Te vagy a Tetejetlen fa ahonnan elérem a Sarkcsillagot a Nagy Erdő a Rif hegyei Puszta
te vagy Nemere sátra a Világ közepe Anyaszelek csókja Te vagy a Minden az Ima

könnyeid csillagok batiktánc fényük pásztáz arcodon
a telihold átölel és ha elfogy könyörögsz ne kérd bíborvirágom
hisz az ég ráncai kisimulnak s a szerelem dióbarnájába ájul
mikor a hajnal a füvek csillogó harmatával szívünkbe surran
a Göncöl rúdja föld felé közelít s a halvány derengés remegve
hátad ívére ráhajol bár nincs még madárdal de az ég kárpitjára
tüzes napkorong gyűrődik s hatalmassá nő szerelmed bíbor
zöld fű a csókod s a keleti ég szenvedéllyel lángol. Bíborvirágom
ha félnék csak ölelj csendesen

Emese azon az éjen a szeretője gyermekét dobta el
Nem felejtem el azt a sírást nem mertem rákérdezni talán jobb is.
Magamnak élő lettem mondta a nő cinikusan mélységek magasságok de hol van az a pont amikor nem fáj már a szerelem? Gyűlölve önmagát pogány rituálékkal felfegyverezte meditált a vízek hulláma mentén hársak alatt. Ez a nő is én vagyok.

Szeretem a Férfiakat

önmagam árnya körül keringő drámai hősnő én vagyok
a tomboló a tüzet okádó a föld rengése tenger hullámos zödeskék robaja minden vesszőt megkapni akaró Nő tüzes napkorongban elégő pilleszárnya hajnal pogány istennő Jószél fúvása szerető bokrok árnyán az avar én vagyok tüskesebzett lovak vad vágtája naplovak sámánja én vagyok én vagyok a Hold a fogyó a növő a telehold és én vagyok a kő a patakban látod milyen tiszta? pisztrángok tánca a föld a szél a víz a tűz elemek harca szökőárad felfogása én vagyok

Nő vagyok fekete éjen kúszó vad senkire nem hallgató magodat ivó őrülten vágtázó kapj el ha bírsz nevető de nem bírsz tehetetlen vágyad uraló simogató vad táncunk közben szenvedély a lüktetés .Bágyadt szenderindákba kapaszkodó álomtáncba menekülő bronzhajú nő. Ölelj csendesen
MKrisztina
2010. március 26., 13:05:09
 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.