Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

Színek...

 - Bemutatkozom elsőnek, mert az, az én privilégiumom!
Piros, a gyönyörű, a csoda vad szenvedély!
Mindenben első. Tűzpiros, korall, tűzliliom, a szenvedély,
én vagyok! Dicsekvő!

 - Kéknek hívnak. Az ég színét festem. Szelíd szín, álmodó,
kékszemű. Nincs igaza pirosnak, én nála szebb vagyok!

 - Lalala, a vidám sárga, a napszíne, a nevetésé
rengeteg apró virágé a mezők rétjein. Marci sárga bögréje  én vagyok.
A napraforgó szirmai. Egy guruló lufinak is én adtam a színét.

 - Na te, elég! Zöld a nevem, szelíd. A fű olyan, mint testem, a fenyők örökké
élő zöldje! Megnyugtatom a betegeket azzal, hogy körülveszem testemmel őket,
pihentetem szemüket. Lehet, hogy piros kölcsönadja lakkszínét, de én más vagyok.
Ha voltatok erdőben ismertek.!

 - Hello! Rózsaszín. Tralala, hívhattok pinknek is!
Mindig vidám fiatalka! Illek mindenkihez, a nyári ruhákhoz, az emlékkönyvekhez,
szeretem magam, a butikok kirakatában, egy szép rózsaszín nyakláncon.
Én vagyok a legszebb! Nem ismerem a szomorúságot!

 - Barna vagyok. A szelíd megfontoltság. A csokoládé barnája, a
fák törzse, a föld színe, nálam nyugalmat lelsz, nem
beszélek sokat.

 - Engem kihagynátok, a lilát? A lila ruhás nő
ruhája, a mályva színei, rejtélyes és titokzatos énem mért felejtitek el? Nélkülem
semmik lennétek.

 - Fekete vagyok. Kérem a tiszteletet! Bőrmappa színem, a biblia fekete
kötése, igaz tudok féktelen lenni! Megbolondítom a rockerek szerkóját, füstös fekete
rejtélyes színt rajzolok a női szemekre, befestem az eget színemre. Nem akarok dicsekedni,
de én vagyok az, aki mindenkihez illek. Elfeledkeztek a kis fekete ruháról? A csábítás
feketéje és a gyászé. Mindenki elbújhat mellettem, pláne a fehér unalmas tisztasága.

 - Mi történt? Ti, értitek? Csiklandozza valami sárga testem, talán fogytam is, buta, az az ecset!
Fest minket egy kislány. Jaj barna, gyönyörű testem egy háztető cserepeit díszíti.
Segíts fekete, te még nem vagy a képen! Ott a barna ő egy virágcserép. Pink a kislány ruhája.
Piros háztető, sárga fal lett. Micsoda ákombákomok! Kérlek fehér, billentsd a vizet, azt akarom, hogy ne a piros mellett legyek! Soha nem szerettem! Narancsszín lettem! Te mamlasz piros, befestetted a testem
a gyönyörű sárgát, tűnj el rólam! Na és én, én, a fekete, a fehértől szürke lettem!
Ócska semmilyen! Menj innen lila... Összefolynak a színek, lányka nevet, maszálja az egészet.
- Anya, a festékek sírnak! Ugyan Évikém! De igen, buták! Az oviban nem bántjuk Pétert,
pedig csokiszínű, sem Chi-t, a sárga kislányt, inkább játszunk sokat. Az óvónéni azt mondja,
- ne bántsátok egymást, mindenki másmilyen, másért szép -. De a színek miért bántották egymást?
Tudod mit, én most mindegyikőtöknek nevet adok! Szép, ragyogó nevet. Azért, hogy végre nevessetek!

 

 

Kép

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Színek

(Kabóca, 2008.06.30 16:38)

A színek bohókás kavalkádja megmozgatja a fantáziát. Vacs rövid, de alapos, értő elemzése illik a vershez. Köszönöm Mindkettőtöknek. Puszkabó.

Színek

(Vacs, 2008.03.24 21:39)

Én még ilyen klassz színösszeállítással nem találkoztam:) Eredeti ötlet, igazán:))) Az különösen vitte nálam a pálmát, hogy a "festékek sírnak"... A mögöttes tartalom pedig egyenesen elbűvölő, igen ezt kellene a köztudatba valahogy... bár senki ne bántana senkit... klassz lenne. Az is tetszik benne, hogy a színek valódi jelentése is felbukkan. Szeretem az olyan írásokat, melyek rengeteg információt tartalmaznak, és lehet belőlük tanulni. Ez egy ilyen írás:) Gratulálok:) Pusz Vacs