Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Alkonyon

2010.06.27

 

Estébe hajlik az utcák
indigókék alkonyi fénye
s nyugvó nap árnykarja festi
füstössé az arcokat
még éget az elalvó nyár
gyerekéj tenyerén sétálok
s eszembe jut a férfi arca
ráncait az élet faragta
s tudnám szeretni
fura száját, szemeit
ahogy átölel velük vágyón…
Könnyedén lépkedek
félig vakon, szemem befogja
illatos kezével az est
s az ő kezére gondolok
ritkák ezek az alkonyok
illenek a nevetéséhez
sétál az álmokon
mint szép csillagrokon
s szavak nélkül értem
olvasom a lelkét
ez a legszebb pillanat
mikor öleli már
az éj a nappalt
ilyenkor tudnálak szeretni…
MKrisztina
2009. április 18., 21:13:54