Krisztina írásai

a szeretet dallama úszik
egy parányi levélen---

éjeken át hallgattam madarak röptéről szóló regét kék hegy mesét táltos álomport szórt szemembe mesélt csak mesélt révülten mesélt

Ott zokogtam, a fiam felhőbölcsőjénél. Halott virágot nevelt méhed, fehér, mint a vér, fekete szivárványos gyász űz el tőled.

Összeolvad ég a földdel
egyetlen egész a látóhatár

Mert csak Te tudod, hogy a kócos sorokkal szegélyezett ösvényen nincsenek vesszők, nincsenek szabályok, talán ösvény sincsen! Én teremtettem, én uralkodom rajta, ez a tudatalattim pokla.

állni az esőben lemosni minden
elrontott ölelést minden félresikerült
kopott posztómondatot

Mert kihűlt az ágy is szél süvít
jeges takarók fagyhalála hajszol

Születés szerelem halál

Szemünk találkozott csak
mint két járókelő biccentettek